Az a baj, hogy nem tudom lezárni a dolgot. Nem magam miatt. Az még talán menne is. Hanem miatta. Nem enged el. Hogy miért? Nem tudom. Önzésből, érdekből, szeretetből. Passz. De nem enged el. Kérdeztem, hogy mit vár tőlem, amire az volt a válasza, hogy: Mondhatnám, hogy éld az életed.... És nem fejezte be a mondatot. Ezért nem tudom lezárni. Mert maga mellett tart. De nincs velem mégsem. Így meg viszonylag nehéz. Nem tudom megélni a szakítás szakaszait. A fájdalmat, a dühöt, a szomorúságot, a hiányt, az elvesztés érzését. Az átmeneteket. Nincs meg az, ami egy ilyen kaliberű szerelem, kapcsolat után meg kéne, hogy legyen. Mert nem enged el. És ettől sokkal nehezebb.
Vagy engedj el, vagy gyere vissza. De ne lebegjünk a két létezés között. Mert ebbe belehalok. Csak fáj. De nem tudok tovább lépni. Érzem, hogy kellek, de mégsem.
2012.07.20. 22:26 SzenKata
Szólj hozzá!
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
https://apcsika.blog.hu/api/trackback/id/tr906047840
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.
