Kocka kávé

Gondolkodtam, hogy simán tépessem ki a szívem, vagy cseréljem el. Nem tudom most mi lenne a jobb megoldás. Talán a kitépés. Azzal nem vonzanám be újra az életembe. Az agyam azért nem adnám senkinek, mert annak már csak a fele van meg. Igaz azzal is jól járnának, de hát azért valami nekem is kell. Szív helyett. Nem kell szív. Felesleges. Komolyan. Remegek reggel óta az idegtől. Amit ma megettem, olyan gyorsan feldolgozódott, hogy már nem is emlékszem rá, hogy valaha megettem. Szóval, ha valaki tud olyan embert, akinek kell egy működő, de tele sebekkel lévő szív szóljon. Odaadom. Nekem mostanában csak fájdalmat okozott. Vagyis nincs rá már szükségem, és talán akkor sokkal könnyebb lenne, Őt magát is kitépnem az életemből.
Próbálom, akarom, de nem megy. Mikor pénteken elmentünk táncolni, és jöttem haza hajnalban, felszállt egy elég jó képű, és baromi jó seggű nagy magyar. Lentről felnéztem rá, de nem fordítottam oda a fejem. Nem vettem ki a fülhallgatót. Szóval az agyam leállította az ismerkejd meg mással végre funkciót. És mikor leszállt, akkor csak annyit súgott oda, hogy további kellemes estét. Megköszöntem, mosolyogtam, majd hallgattam tovább a zenét. Akarom, és próbálom rávenni magam, hogy ismerkedni kell, ki kell lépni ebből az ördögi kőrből. De a maradék agyam már nem funkcinálisan működik. Talán azt újra kéne bútolni. Hogy legyen benne megint ismerkedő program. De nincs. Törlődött. Most csak az elviselhetetlen fájdalom van. A remegés belülről minden porcikámban az idegtől. Fájok, és nem tudom kikiabálni. Hiába írom le, hiába mondom el másnak, hiába kérek segítséget, erre nincs módszer. Nincs rá semmilyen megoldás, hogy ez könnyebb legyen. Vagy ne tartson ilyen sokáig. És rájöttem, sosem voltam igazán fájón szerelmes. Csak most. De még mindig nem értem, hogy miért Ő? Lehet egy előző életünkben én szívattam meg Őt, és most ezt kapom vissza. Lehet, hogy minket egymásnak rendelt a sors, de az elkövetett hibámért, ennyire meg kell szenvednem. Oké, megszenvedtem. Oké, megértettem az üzenetet. Oké, elég volt. Már mindenem tele van fájdalommal. Már minden részem, minden sejtem megkapta a büntetést. Most már kedves égiek elég volt a bánatból, elég volt a fájdalomból. Szeretnék úgy mosolyogni, hogy közben nem szorul össze a szívem.
Ma beszéltem vele, elvileg csütörtökön jön, és visszaadja a kulcsom. Elutasító is volt, és egyben azt is éreztem, hogy akar látni. Valahogy kettősség volt benne. A látni is akarlak, megérinteni a szememmel, a kezemmel, magammal. De nem is akarlak látni. Nem akarom tudni, hogy neked is fáj. Ezt éreztem benne, mikor beszéltünk. És hogy mi lesz? Nem tudom. A pót nagyink annyit mondott, mikor megkérdeztem, hogy miért Ő? "Mert Ti egymásnak lettetek kitaláva. Mert neked Ő a párod, a másik feled" Hát köszönöm, meg is szenvedem rendesen. Kérek egy kicsi jót. Könyörgöm, szűnjön meg ez az állandó fájdalom, és az állandó sírási kényszer. Mert felborulok.